Barion Pixel

TÓTH és TÓTH Debrői Borok

Kifinomultság

üvegbe zárva

TÓTH és TÓTH Debrői Borok

Kifinomultság

üvegbe zárva

corpus delicti 2018

2023-ban a Vinagora nemzetközi borverseny Nagyarany érmes bora

Ez bizonyíték, nem ígéret!

Idén a VinAgora Nemzetközi Borversenyen Nagy arany érmet kapott, amit mindössze 15 bor érdemelt ki a népes nemzetközi mezőnyből.
A 2023-as Winelovers Wine Awards borversenyen arany érmet szerzett és bekerült a 100 legjobb magyar bor közé a 42.helyen, a 20 legjobb tanninhangsúlyos vörösbor közé a 13.helyen. 
 Amíg palackban érlelődött, 2022-ben az Országos Borversenyen arany érmet, a Winelovers Wine Awards Nemzetközi Borversenyen ezüst érmet nyert. 
 
Nagytestű, robosztus bor, bizonyíték arra, hogy fahordó nélkül is van megoldás.

Tudd, hogy kiktől vásárolsz

Kik vagyunk mi?

 Gazdaságunkat 1988-ban kertész üzemmérnök édesapánk-apósunk alapította. A kezdetben családi munkával és összefogással üzemeltetett kis gazdaság az azóta eltelt több mint 30 évben folyamatosan fejlődik, növekszik.

2016 végén elhunyt alapítónk, Tóth József után a következő nemzedék vette át és viszi tovább az örökséget.

Az üzletfeleink, vevőink, partnereink által megszokott magas szakmai tudás, igényesség, megbízhatóság megtartásával modern céget építünk. Ennek következő lépcsője a 2018 januárjában indított honlapunk után ez a webáruház. Kérjük, ízleljék meg nagy gonddal termesztett szőlőinkből, még nagyobb elhivatottsággal készített borainkat!

Egyed László

 Tóth Tamás

Egyedné Tóth Anita

Szeretettel készítve, a szeretetteljes pillanatokért

Fehérborok

A fehérborok a színes ízvilágukon túl számos egyéb előnnyel is rendelkeznek. A szőlőszemek héja antioxidánst tartalmaz, amely segít a testet fitten és fiatalon tartani. A fehérbor sok fontos nyomelemet tartalmaz, mint a kálium, foszfor vagy a fluorid. A bőrre is jótékony hatása van a fehérbornak a benne található flavonoidnak köszönhetően, amely így sokkal ellenállóbbá tud válni a külső hatásokkal szemben.

Könnyed zamatok, könnyed nyáresték mellé

Rozé borok

Könnyed nyári esték, vidám baráti beszélgetések gyakori partnerei a rozé borok. A tévhittel ellentétben a rozé bor nem vörös és fehérbor háziasításával készül, hanem csupán kevesebb ideig tartják héjon a kékszőlőt, ami egyébként a vörös borok alapanyaga. A rozé elnevezés Franciaországból származik, de a kiváló minőségű magyar rozé borok is méltán vetekednek nyugati vetélytársaikkal.

Gazdag ízvilág, gazdag beszélgetések mellé

Vörösborok

A bor hazánk nemzeti jelképének egyike, amelyek közül is méltán emelkednek ki a vörösborok. Testes és kellemes ízviláguk mellett, orvosilag alátámasztott pozitív hatásuk van a keringésre, illetve a vörösborban található jótékony vegyületek segítenek felvenni a harcot a testben termelődő szabadgyökökkel szemben is.

Tökéletes összhangban, tökéletes alkalmakhoz

Válogatások

Minőség, ahogyan mi szeretjük.

Borászunk által összeállított válogatásainkból minden alkalomhoz megtalálja a megfelelőt a borainkkal még csak ismerkedő és a gyakorlott TóthBor fogyasztó is!


Jó válogatást!

A szőlőbirtok

Megtalálható

Helyrajzilag

Nagyobbrészt Aldebrő, kisebb részt Feldebrő határában fekvő szőlőültetvényeink mindegyike saját telepítésű, a legidősebb 24 éves. Birtokunkon 40 szőlőfajta 80 klónja (változata) található meg. 

Szintén megtalálhatóak vagyunk

tothbor.hu

Olvass rólunk és borainkról még többet!